Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
B. Zsuzsa PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 20
Iskola: ELTE-ÁJK
Tanítandó tantárgyak:    

angol     Középfokú nyelvvizsgára felkészítés
német     Középfokú nyelvvizsgára felkészítés
magyar nyelvtan     6-18 éves kor
irodalom     6-18 éves kor
történelem     6-18 éves kor

Bemutatkozás:

A nevem B. Zsuzsa, húsz éves vagyok. Az elmúlt két félévben az ELTE-ÁJK jogász szakára jártam, azonban a bölcsészettudományok –azon belül is a magyar és az idegen nyelvek- iránti töretlen érdeklődésem arra a döntésre vezetett, hogy 2011 februárjában beadtam a jelentkezésemet az ELTE-BTK-ra. Bízom benne, hogy szeptemberben megkezdhetem tanulmányaimat magyar szakon.
Az idegen nyelvekre való fogékonyságom igen korán, már az általános iskolában megmutatkozott. Intenzíven tanultam németül; ennek egyik eredménye, hogy megnyertem egy országos tanulmányi versenyt, a másik pedig, hogy a középiskola harmadik évében nemcsak középfokú nyelvvizsgát, de előre hozott érettségit is tettem. Az angol nyelvvel a gimnázium évei alatt ismerkedtem meg, s roppant nagy lelkesedéssel sajátítottam el ezt az igen fontos világnyelvet. A középiskola végére angolból is megszereztem a középfokú nyelvvizsgát és érettségiztem is e tárgyból.
A történelem iránti érdeklődést valószínűleg édesapám örökítette rám és a testvéremre, aki az ELTE-BTK történelem szakos hallgatója. Történelemből emelt szintű érettségit tettem, mely ráadásul igen jól is sikerült (90%).
Valójában már a kezdetekben magával ragadott az iskola világa; s az iskolába járás szeretete mára az oktatás és a pedagógia iránti határozott érdeklődéssé alakult. Mindig is szívesen és eredményesen korrepetáltam a hozzám forduló osztálytársaimat, ezért úgy gondolom, az Ön gyermekének is segítségére lehetnék.
Szabad időmben szeretek olvasni, újabban idegen nyelveken is. Emellett lelkesen tanulok franciául, hogy minél előbb letehessem a középfokú nyelvvizsgát. Az idegen nyelvek gyakorlása szempontjából is kedvező, hogy mostanában lehetőségem nyílt külföldiekkel való ismerkedésre, amit szintén nagyon élvezek. Emellett persze szeretem a jó filmeket és a jó zenéket is, vidéki lány lévén pedig nem idegen tőlem a természetjárás sem. A családom és a barátaim mellett, szívesen töltöm ráérő időmet bájos kutyámmal, Sárival.

 

Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház