DIÁKTANÍTÓK HÍRLEVÉL - 2010. AUGUSZTUS

Aktuális
-
-
Több jogszabályi változás is életbe lép a szeptember 1-jén kezdődő új tanévben: ismét lehetősége lesz a nevelőtestületnek szülői beleegyezés nélkül évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, s a módosított közoktatási törvény rögzíti a szöveges értékelés feltételeit is. Folytatás...
-
Hogyan kell tanulnunk? Hogyan tanítsuk, taníttassuk a gyermekünket? Egyáltalán hogyan is kezdjünk hozzá? Ön tudja? Hát tudja meg! A http://www.diaktanito.hu főoldalon találja az e-bookot!
-
A tudatos táplálkozást már pici korban el kell kezdeni, hogy később természetes legyen. Tudja meg, mely ételekre van szüksége csemetéjének! Folytatás...
Diák ajánló
Ezen rovatunk célja, hogy minden aktuális hírlevelünkben öt kedves Diáktanítónkra felhívjuk az Önök megtisztelő figyelmét.
-
K. Veronika K. Veronika vagyok, jelenleg 20 éves harmadéves egyetemi hallgató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Biomérnök szakon. 2007-ben érettségiztem, az Eötvös József Gimnázium diákjaként, ahol a hatosztályos évfolyamba jártam. Kémiából emelt szintű érettségit tettem, előtte 2 évig fakultációra jártam és részt vettem az iskolai kémiaversenyeken. Az egyetemen a kémiatanításon van a legnagyobb hangsúly, volt általános kémia, kémiai számítások, szerves és szervetlen kémia, analitika tantárgyam (az utóbbi háromhoz tartozott laborkurzus). Tanítottam már egy kilencedikes diákot egy évig... Bővebben rólam…
-
Sz. Izabella 22 éves harmadéves hallgató vagyok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyógypedagógiai Karán logopédia szakirányon. Emellett második éve hallgatok az ELTE Bölcsésztudományi karán elméleti nyelvészetet kiegészítve ezzel logopédiai tanulmányaimat. A gimnáziumban magyar nyelv és irodalomból vettem részt fakultáción és érettségiztem emelt szinten 5-ös érdemjeggyel. Angolból szintén emelt szintű érettségit tettem 5-ös érdemjeggyel. Az irodalom minden területe rendkívül érdekel, legfőképpen a színházi ismeretek, azon belül a dráma. Bővebben rólam…
-
T. Ferenc Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki Karán tanulok, földmérő ágazat felé specializálódva. Bonyhádon érettségiztem a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Itt első évben nyelvi előkészítő osztályba jártam, ahol heti 14 órában tanultunk angol nyelvet, valamint emelt óraszámban magyar nyelvet és informatikát. Egy év után letettem az angol középfokú nyelvvizsgát és az ECDL vizsga összes modulját. Számos diplomamunkához tartozó szöveget fordítottam le angolról magyarra gyógypedagógiai témakörben. 2008 nyarán Angliában egy kisebb magyar turistacsoportnak voltam az idegenvezetője, tolmácsa. Bővebben rólam…
-
Cs. Bettina Cs. Bettina a Budapesti Corvinus Egyetem másodéves Nemzetközi Tanulmányok szakos hallgatója vagyok. 21 éves vagyok, és 8 éve tanulok angolul. A német mellett második nyelvként kezdtem tanulni, majd a 2006/2007-es tanévet Új-Zélandon töltöttem egy középiskolai csereprogram keretében. Egy helyi családnál laktam és a helyi lányiskolába jártam, ahol különböző tantárgyakat tanultam, köztük angol irodalmat és történelmet is. Hazaérkezésem után megszereztem általános felső C1 típusú nyelvvizsgámat. A fogadó családommal és az új-zélandi barátaimmal azóta is ápolom a kapcsolatot és aktív levelezést folytatok, ami segít a nyelv aktív használatának megtartásában. Bővebben rólam…
-
K. Aurél Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának (BME-GPK) vagyok másod, illetve lassan harmadéves, mechatronikai mérnök szakos hallgatója. Fizika: - Országos Szilárd Leó Fizikaverseny dicséret 2008. - emelt szintű fizika érettségi 2008. 92% Biológia: - emelt szintű biológia osztályba jártam a gimnáziumi évek alatt - középszintű biológia érettségi a fenti versenyeredmény alapján 2008. 100% matematika: - középszintű matematika érettségi 2008. 99% Bővebben rólam…
Videó ajánló
Ezen rovatunk célja, hogy minden aktuális hírlevelünkben a Doo.hu oldal segítségével tantárgyanként két oktató videóra felhívjuk az Önök megtisztelő figyelmét.
Magyar irodalom
-
A francia klasszicista dráma: Moliére: Tartuffe A videó bemutatja a klasszicista dráma kialakulását Franciaországban. Kitérünk a klasszicizmus alapvető vonásaira és ismertetjük a legfontosabb szerzőket és műveiket. Az előadás középpontjában Moliére áll... Bővebben…
-
Francois Villon balladái Villon életét ismerhetjük meg a tételen keresztül. Rávilágítunk költészete problematikájára, foglalkozunk fő művével, a Nagy Testamentummal és ezen belül kitérünk a balladákra is. Behatóbban tanulmányozzuk a Záróballadát és a Jó tanítás balladája a rossz életűeknek című művet. Bővebben…
Magyar nyelvtan
-
A nyelvújítás (Kazinczy) A videó bemutatja nyelvünk szempontjából a legfontosabb korszakot, a nyelvújítást. Előadásunk kitér Kazinczy szerepére, az akkori Magyarország helyzetére, árnyalja az ortológusok és neológusok vitáját. Ismertetjük, milyen módon keletkeztek az új szavaink. A könnyebb megértés végett rengeteg példával illusztáljuk az említett módszereket. Bővebben…
-
Szófajok rendszere: a névszók Szófajok rendszere: névszók: a tétel a névszók alkategóriáival foglalkozik (főnév, melléknév, számnév, névmás). Fogalommagyarázat, rendszerezés és csoportosítás után lehetőséget biztosítunk gyakorlásra is. A videó célja a tökéletes szófajfelismerés megtanítása. Bővebben…
Történelem
-
A középkori város A tétel foglalkozik a középkori városok kialakulásaival, lakóival és a városttípusokkal is. A városfejlődés kapcsán szóba kerülnek a céhek is. Kitérünk a magyarországi városok típusaira is. Bővebben…
-
A köztársaság bukásának okai az ókori Rómában, ókor A videó bemutatja Róma birodalommá válását a pun háborúktól kezdve. Bemutatja azokat a problémákat, amiket a köztársaság intézménye már nem tudott orvosolni. Szót ejtünk Mariusról és Sulláról is. Előadásunkból nem maradhat ki természetesen az ókor legnagyobb rabszolgafelkelése sem, ami Spartacus nevéhez fűződik. Bővebben…
Havi sajtókapcsolatok
- Hogyan lehet csemeténk felkészült a tanévre?
Észrevételek
Tisztelt Hírlevél Olvasók!
Amennyiben bármely javaslatuk, észrevételük lenne a Diáktanítók Hírlevéllel kapcsolatban, kérjük jelezzék nekünk mindezt itt.
Köszönjük segítségüket!
Üdvözlettel:
Diáktanítók
_________________________________________________________________________________
Változásokkal kezdődik az új tanév
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján közzétett tanévkezdő kiadvány szerint a szeptemberben életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit: a 2010/2011 tanévtől ismét lehetőség lesz második év végén, illetve a további évfolyamokon is arra, hogy a nevelőtestület szülői beleegyezés nélkül utasítsa évfolyamismétlésre a diákot.
A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból, s visszatérnek a 2003. évi törvénymódosítás előtti állapothoz, amikor is a tanuló - a másodiktól kezdődően - magasabb évfolyamba akkor léphetett, ha sikeresen teljesítette az adott évfolyamon előírt tanulmányi követelményeket. A tanuló az első évfolyamon azonban továbbra is csak abban az esetben buktatható meg, ha a tanulmányi követelményeket az iskolából való igazolt és igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni.
A módosított törvény rögzíti, hogy első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a diák kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul. A módosított törvény alapján azonban az intézmények pedagógiai programjukban saját maguk határozhatnak arról, hogy a második év végétől a negyedik év félév végéig a szöveges értékelést vagy a hagyományos osztályzásos módszert használják-e, esetleg a kettőt együtt. Ugyanakkor iskolaváltásnál, vagy ha más esetben erre szükség van, az intézmény a szülő kérésére köteles a tanuló félévi és az év végi minősítését osztályzattal is kifejezni.
Ismét osztályoznak
Az iskola által alkalmazott jelölés, értékelés érdemjegyre, osztályzatra való átváltásának szabályait továbbra is a helyi tantervben kell meghatározni. Azoknak az iskoláknak, amelyek az osztályozást már a 2010/2011. tanév második félévétől alkalmazni kívánják, 2010. december 31-ig kell módosítaniuk a pedagógiai programjukat.
Az új szabályok értelmében kötelezően csak az 1-4. évfolyamon folyik nem szakrendszerű oktatás. Az 5-6. évfolyamon nem szakrendszerű oktatás maximum a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások 50 százalékában, csak az iskola döntése alapján folyhat. A nem szakrendszerű oktatás tehát ezeken az évfolyamokon csupán lehetőséggé válik, amelyről az iskolák szabadon dönthetnek.
Azok az intézmények, amelyek még a 2010. szeptember 1-jén kezdődő tanév elindulása előtt módosítani tudják a pedagógiai programjukat, a fenntartójuk is jóváhagyja ezt, és igénybe vették a közoktatási szakértőt is, akár már ebben a tanévben alkalmazhatják az 5. évfolyamon a teljes egészében szakrendszerű oktatásra történő áttérést vagy a korábbi minimumszabálynál kevesebb óraszámban történő nem szakrendszerű oktatást. A 6. évfolyamon azonban még a módosítás előtti szabályok szerint kell megszervezni ebben a tanévben az oktatást (25-50 százalékában nem szakrendszerű oktatásnak kell folynia), akkor is, ha még most nyáron módosítják a pedagógiai programot.
A kormány mondja meg, miből kell érettségizni
Módosulás még, hogy a jövőben központilag, a kormány fogja meghatározni, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez az érettségi vizsga mely vizsgatárgyából vagy vizsgatárgyaiból kell emelt szintű vizsgát tenni. Az új szabályokat először a 2013/2014. évi felsőoktatási felvételi eljárás során kell alkalmazni. A kormány 2010. október 30-ig adja ki - a kellő felkészülési idő biztosítása érdekében - azt az új rendeletet, amely meghatározza, hogy 2013-ban melyik felsőoktatási alapképzéshez, illetve egységes osztatlan képzésre történő felvételhez mely vizsgatárgyból, illetve tárgyakból kell majd emelt szintű érettségit teljesítenie a felvételizőnek.
Módosult a közoktatási intézményátszervezésekkel, illetve -megszüntetésekkel kapcsolatos fenntartói eljárásra vonatkozó törvényi passzus is. A módosulás értelmében május 15. helyett legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve májusának utolsó munkanapjáig hozhat döntést a fenntartó a nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával, átalakításával, megszüntetésével, az alapfokú művészetoktatási intézményben a tanszak indításával és megszüntetésével kapcsolatban.
Az előbbi körbe nem tartozó egyéb átszervezési döntéseket július utolsó munkanapjáig lehet meghozni. Ide tartozhat az intézmény székhelyének, telephelyének megváltozása, vagy az intézménybe maximálisan felvehető gyermekek, tanulók létszáma. A törvénymódosítás magát az intézményátszervezés fogalmát is megváltoztatta, nem minősül intézményátszervezésnek az olyan vagyont érintő döntés, amely vagyon a feladatellátáshoz továbbiakban nem szükséges. Forrás: fn.hu
A legjobb agypörgető táplálékok gyerekeknek
Az egészséges étkezés mindannyiunk számára fontos, de a gyerekek esetében különösen figyelni kell a táplálkozásra, fejlődő szervezetről lévén szó. A megfelelő tápanyagok testi és szellemi fejlődésükhöz is elengedhetetlenek, ezért fontos, hogy változatos étrendet biztosíts gyermekednek, hogy megkapjon mindent, amire szüksége van.
Természetesen, mint mindenben, a táplálkozásban is rendkívül fontos a rendszeresség. Az az ideális, ha a csöppség naponta ötször eszik kis adagokat - így anyagcseréje egész nap folyamatosan pörög, és az elhízás valószínűségét is csökkented.
Mikor iskolába kerül a gyerkőc, az ovis évek után a tanórák bizony magasabb koncentrációt igényelnek, ezért könnyen előfordulhat, hogy eleinte könnyebben elfárad, lankad a figyelme. Bizonyos ételek és vitaminok különösen előnyösen hatnak a koncentrációra - ha ezeket beépíted étrendjébe, könnyebben megy majd az órán való odafigyelés, és biztosan lesz energiája a tanulásra is.
Teljes kiőrlésű termékek
A finomított liszttel készült péksütemények helyett válaszd inkább a teljes kiőrlésű pékárut és tésztát, de a hozzáadott cukrot nem tartalmazó müzli, zabpehely is kerüljön az asztalra.
Ezek a termékek magas rosttartalmuk miatt sokkal táplálóbbak, több energiát biztosítanak, nem hagyják ingadozni a gyerek vércukorszintjét. Ugyanakkor a teljes kiőrlésű gabonák B3-vitaminban gazdagok, melynek fontos szerepe van az idegrendszer megerősítésében, de az izomzat felépítéséhez is elengedhetetlen.
Mivel a reformétkezés egyre nagyobb teret hódít napjainkban, a pékségekben már az egészségesebb termékek választéka is igen gazdag, biztosan megtalálod majd, ami a leginkább ízlik neki. Akár te magad is süthetsz egészséges süteményeket, a bioboltokban, de már a nagyáruházak többségében is lehet kapni teljes kiőrlésű lisztet.
Fehérjék
A fehérjetartalmú ételek kifejezetten serkentik az agyműködést, ezért nagyon fontos, hogy beépítsd őket a gyerek mindennapi étrendjébe. Mivel a hús a fejlődő szervezet egyik legfontosabb fehérjeforrása, nem ajánlott a vegetáriánus étrend követése, ha mégis mellette döntesz, feltétlenül beszélj dietetikussal!
A sovány szárnyasok mellett ajánlott az omega-3 zsírsavakban gazdag tengeri halak fogyasztása, akár tonhalas szendvicset is csomagolhatsz neki tízóraira, és a lazac is sokféleképpen elkészíthető. A borjú pedig magas vastartalma mellett cinkben is gazdag, mely élénkíti a memóriát.
Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy milyen gyakran érdemes tojást fogyasztani, azért hetente egyszer mindenképpen érdemes valamilyen tojásételt adni a lurkónak, hiszen a tojássárgája az emlékezőképességre jótékony hatású kolint tartalmaz.
A tejtermékek a csontokat erősítő kalcium mellett az idegrendszer fejlődéséhez szükséges, már említett B-vitamin mellett D-vitamint is tartalmaznak, melyből a gyerekeknek a felnőttek ajánlott napi mennyiségének többszöröse ajánlott. A reggeli pohár tej mellett részesítsd előnyben a zsírszegény joghurtot, tejfölt, sajtot.
Zöldségek és gyümölcsök
A színes zöldségek rengeteg vitamint tartalmaznak, élénkítő hatással vannak az agysejtekre, ezért a legjobb, ha naponta több adaggal adsz gyerkőcödnek. Részesítsd előnyben a paradicsomot, a paprikát, a répát, a spenótot, de ne feledkezz meg a hüvelyesekről sem! Törekedj a változatosságra, a szendvicsbe kerülő paradicsomkarikától kezdve a könnyed salátákon át készíthetsz ízletes főzelékeket, krémleveseket, tésztákat, csőben sült készételeket, zöldséges fasírtokat.
A gyümölcsök antioxidáns hatásuknál fogva fontos szerepet játszanak a szervezet méregtelenítésében, minél színesebb egy gyümölcs, annál több antioxidánst tartalmaz. A bogyósgyümölcsök az emlékezőtehetséget serkentik, fogyasszon ezért minél több epret, málnát, áfonyát.
Zöldségből és gyümölcsből nem adhatsz túl sokat a gyereknek, a legjobb, ha minden étkezésbe becsempészel valamit, ha a pici megszokja, később is igényelni fogja, és az elhízás veszélye sem fenyegeti majd.
|