Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
K. Szilárd PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 22
Iskola: ELTE – TTK, ÁVF
Tanítandó tantárgyak:    

matematika     13 – 18 éves kor
fizika     12 – 15 éves kor

Bemutatkozás:

K. Szilárd vagyok, 22 éves. Középiskolai tanulmányaimat a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban végeztem, ahol kiváló tanáraimnak köszönhetően megszerettem a matematika és fizika tárgyakat. Különböző versenyeken vettem részt, melyeken sokszor szerepeltem eredményesen, valamint az OKTV-n is indultam. Korán megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy magam is a tanári pályát fogom választani. Érettségin egyik tárggyal sem volt problémám, később tanulmányaimat az ELTE matematika-fizika szakán folytattam.
Sok tanítványom volt egyetemi éveim alatt, többüket érettségire, valamint gimnáziumba való felvételire készítettem fel. Könnyen megtalálom a diákokkal a közös hangot, mivel én is még valamennyire gyereknek érzem magam. Tanításom célja pedig nem az, hogy a gyerek tudja a tárgyat, hanem, hogy megértse, tudjon gondolkodni. Ezáltal magától rájön, hogy milyen út vezet a helyes irányba, könnyebbnek látja a tárgyat, talán még meg is kedveli. Úgy gondolom a matekot és a fizikát általában azért nem szeretik az emberek, mert nem értik.

Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

 

 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház