Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Gyermeke gyakorolja nyáron legalább azokat a tárgyakat, ami nem ment az előző tanév folyamán?
 
K. Dávid PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 23
Iskola: Kecskeméti Főiskola
Tanítandó tantárgyak:    

biológia     6 – 18 éves kor
földrajz     6 – 18 éves kor
környezetismeret     6 – 18 éves kor

Bemutatkozás:

K. Dávidnak hívnak. Nagycsaládban nőttem fel, ahol a testvéreimmel közösen egymást segítettük a tanulásban. Másrészt egy olyan közösség részese vagyok, ahol sok gyerek vett körül egész életemben. Az érettségi után azt vettem észre, hogy amit megtanultam azt az idővel szép lassan elfelejtem és ez elszomorított. Ezért lettem Diáktanító, hogy míg mások tanítására készülők én is felfrissítsem a tudásomat, és ne vesszen el.
Először is mit ér a sok információ, amit az iskolában a fejünkbe tömtek, ha csak elfelejtjük, és nem adjuk tovább, vagy nem használjuk föl. Másodszor szeretem megosztani a tudásomat másokkal, és ha ezzel gazdagítom őket, az örömet okoz. Ebből kifolyólag szeretek tanítani. Én is, tudom milyen küszködni egy nehezebb tantárggyal, az ember a végére, már nem szeretne a tantárgyról hallani se. Ezt szeretném meg akadályozni. Kérem, segítsen, hogy inkább megszeresse gyermeke a környezettudományokat.

 

 
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack