|
Életkor: 21 Iskola: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tanítandó tantárgyak:
matematika 12 - 17 éves kor fizika 12 - 17 éves kor angol alapfokú nyelvvizsga
Bemutatkozás:
Középiskolás éveimet a budapesti Óbudai Gimnáziumban töltöttem, majd itt tettem kitűnő érettségit 2003-ban. Tanulmányaim során mindig nagyobb érdeklődést mutattam a természettudományos tárgyak – főleg a matematika és a fizika - iránt. Ezeket emelt óraszámban tanultam, ezért döntöttem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának villamosmérnöki szaka mellett. Jelenleg harmadéves hallgató vagyok a fenti intézményben. A középiskolai tanulmányaim során nagy hangsúlyt fektettem az angol nyelvtudásom fejlesztésére. Először középfokú, majd 2003-ban felsőfokú C nyelvvizsgát tettem angolból az Idegennyelvi Továbbképző Központban. Az angol nyelv fontos szerepet tölt be az életemben, eredeti nyelven olvasok regényeket, folyóiratokat, valamint az egyetemen kommunikációs készségfejlesztést, és műszaki nyelvet hallgatok. Az egyetemen már mögöttem áll négy félév matematika-, és három félév fizika oktatás. Úgy érzem, hogy a tanulmányaim során felhalmozott tudást hatékonyan tudom átadni fiatalabb diáktársaimnak. Szívesen foglalkozok akár általános-, akár középiskolai tanulók felkészítésével, korrepetálásával matematikából és fizikából, továbbá angol nyelv tanításával kezdő szinten. Édesanyám általános iskolai matematika tanár, vele sokat beszélgetek a tanításról. Ő ösztönzött arra, hogy elkezdjek gyerekek tanításával foglalkozni. Sokszor hasznos tapasztalatokat tud velem megosztani, tanácsokkal lát el. Szabadidőmben, ha tehetem, sokat sportolok, jelenleg tollaslabdázok. Ezen kívül gitározok. Azért választottam a Diáktanítót, mert tetszik az ötlet, hogy a tudásra vágyó, vagy a hozzáértő segítségre szoruló általános iskolás, vagy gimnazista fiatalokat lendületes, a szükséges tudást frissen megszerző és birtokló fiatalok tanítsák. Számomra nagy kihívást jelent, hogy egy ilyen profi, és jól szervezett csapatban dolgozhatok.
Vissza a Diáktanítóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|