|
Nyilvánosságra hozták július 21-én a felvételi ponthatárokat, Ãgy a felvételizÅ‘k már tudják, bekerültek-e a megjelölt helyek valamelyikére. Azok, akik nem nyertek felvételt egy intézménybe sem, vagy nem vettek részt az általános felvételi eljárásban még bejuthatnak egy, a pótfelvételi eljárás során meghirdetett szakra. A július 26-ától augusztus végéig tartó pótfelvételi során körülbelül négyszáz felsÅ‘fokú szakképzés, ezeregyszáz alap, harminc osztatlan, ezer mesterképzés költségtérÃtéses formája közül lehet választani. Emellett megoldást jelenthetnek az OKJ-s képzések is, amelyek jelentkezési határidejét általában augusztus közepe, szeptember eleje között határozzák meg.
Miután a ponthatárok kihirdetése megtörtént, a felsÅ‘oktatási felvételi eljárásban résztvevÅ‘k értesÃtést kapnak az általuk megjelölt intézménytÅ‘l a felvételrÅ‘l, vagy az elutasÃtásról. A pótfelvételi eljárásban csak azok vehetnek részt, akik sehova sem nyertek felvételt, vagy egyáltalán nem adtak be jelentkezést a szeptemberben induló képzésre. Akit felvettek, de mégsem az adott intézményben szeretné megkezdeni a tanulmányait, nem jelentkezhet a pótfelvételi során meghirdetett helyekre. Az augusztus végéig tartó eljárásban egyetlen intézmény, egyetlen szakját jelölhetik meg a pótfelvételizÅ‘k. A meghirdetett képzések - amelyek listája július 25-e óta látható a www.felvi.hu-n - kizárólag költségtérÃtéses formában indulnak.
Az általános eljáráshoz hasonlóan elektronikusan, illetve papÃralapon is benyújthatják a jelentkezést az érdeklÅ‘dÅ‘k. ElÅ‘bbi a felvi.hu-n való regisztráció után, az e-felvételi szolgáltatás segÃtségével lehetséges július 26-ától. Utóbbi esetében a pótfelvételi jelentkezési lapot az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálatán, az Oktatási Hivatal (OH) Ügyfélszolgálatán (Budapest, Szalay utca 10-14.), vagy annál a felsÅ‘oktatási intézménynél lehet beszerezni, amelynek képzésére jelentkezik az illetÅ‘.
A pótfelvételi jelentkezés eljárási dÃja ötezer forint, amelyet elektronikus jelentkezés esetén átutalással, papÃralapú felvételi esetén pedig csekken fizethetnek be az érintettek. Akik az elÅ‘bbi jelentkezési módszert választják, és nem regisztráltak elÅ‘zÅ‘leg az Ügyfélkapun, azoknak a jelentkezési űrlapok kitöltését követÅ‘en ki kell nyomtatniuk a hitelesÃtÅ‘ adatlapot, és legkésÅ‘bb augusztus 12-éig postára kell adniuk az OH postacÃmére.
Fontos, hogy a jelentkezési laphoz csatolni kell egy példányban mindazokat a dokumentummásolatokat - például bizonyÃtványok, többletpontok -, amelyeket a felsÅ‘oktatási intézmény a FelsÅ‘oktatási felvételi tájékoztató 2011. szeptemberben induló képzések cÃmű kiadványban, illetve a pótfelvételi meghirdetésben meghatározott. Mivel egyetlen szak jelölhetÅ‘ meg, érdemes utánanézni az adott szakon az általános felvételi eljárás során meghatározott ponthatárnak. Azokon a költségtérÃtéses képzéseken ugyanis, amelyek esetében július 21-én kihirdették a ponthatárt, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb ennél. Azokon a szakokon pedig, amelyekre az általános felvételi eljárásban nem lehetett jelentkezni, a ponthatár nem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál - alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén kétszáz, felsÅ‘fokú szakképzés esetén száznegyven pontnál.
"Utólag kiderült, nem megfelelÅ‘en választottam ki a finanszÃrozási formát és az intézményt februárban" - mesélte az egyik felvételizÅ‘, aki elsÅ‘ körben nem jutott be a felsÅ‘oktatásba. "Ha már akkor költségtérÃtéses képzésben jelölöm meg a kÃvánt szakot, akkor nem lett volna gond, a verseny ugyanis túl erÅ‘s volt a számomra az országban államilag támogatott finanszÃrozási formában indÃtott gyógypedagógiai képzések esetében." A pótfelvételi segÃtségével azonban valóra válhat a fiatal jelentkezÅ‘ álma is, biztos abban, hogy költségtérÃtéses formában, immár levelezÅ‘ képzésen tovább folytathatja tanulmányait.
Akik nem elégedettek a szakkal, ahová bekerültek, vagy nem nyertek felvételt, és a pótfelvételi kÃnálatából nem találnak kedvükre valót, még kereshetnek azok közül az OKJ-s képzések között. A hasonló képzések jelentkezési határidejét általában augusztus közepe és szeptember eleje között jelölik ki, hogy a sikertelen felvételi, pótfelvételi után is legyen idÅ‘ beadni a jelentkezést. Az OKJ-s képzések terén hatalmas a kÃnálat, amelybÅ‘l legkönnyebben az interneten böngészve válogathatnak az érdeklÅ‘dÅ‘k. A jelentkezési lap a képzést indÃtó intézményekben igényelhetÅ‘, vagy adott esetben annak honlapjáról is letölthetÅ‘. (Forrás: www.edupress.hu) |