Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
K. Eszter PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 20
Iskola: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Tanítandó tantárgyak:    

angol     Kezdőtől középfokú nyelvvizsgáig
matematika     6 – 14 éves kor

Bemutatkozás:

K. Eszter vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem első éves hallgatója. Kaposváron jártam általános- és középiskolába, 8 éves korom óta emelt óraszámban tanultam angolul. Gimnáziumi tanulmányaim során egy évet az Egyesült Államokban töltöttem, ahol egy helyi középiskola (Santa Fe High School) diákja voltam. A tanév végén itt az amerikai követelményeknek megfelelően leérettségiztem, így hazatérve nem okozott gondot a felsőfokú nyelvvizsga megszerzése. Kint tartózkodásom alatt ’bébiszitter’-ként is dolgoztam, munkám során nem egyszer segítettem a kis nebulóknak házi feladatuk elkészítésében, leellenőrzésében.
Mindig is szerettem gyerekekkel foglalkozni, nagycsaládban nőttem fel, ezen kívül gyakran kísértem óvónő édesanyámat óvodai kirándulásokra. Eddigi tapasztalataim alapján úgy vélem, könnyen megtalálom a közös hangot kisebbekkel és nagyobbakkal egyaránt.
Elsősorban angol különórákat vállalok, de fiatalabb diákok számára kedvenc tantárgyamat, a matematikát is szívesen tanítanám.

Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

 

Címkék: PPKE Angol Matematika
 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház