Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
K. Judit PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 20
Iskola: Kodolányi János Főiskola
Tanítandó tantárgyak:    

mikroökonómia     6 – 18 éves kor
makroökonómia     6 – 18 éves kor
történelem     6 – 18 éves kor
német     6 – 18 éves kor

Bemutatkozás:

K. Judit vagyok, 20 éves. Jelenleg a tanulmányaimat a Kodolányi János Főiskola nemzetközi kapcsolatos hallgatójaként végzem.
A középiskolai tanulmányaim során nagy hangsúlyt fektettem a német nyelvtudásom fejlesztésére és 2004-ben sikeres középfokú C típusú nyelvvizsgát tettem. Ezután ezt még tovább vittem, és szintén középfokon 2006-ban külkereskedelmi szaknyelvből sikeres szóbeli nyelvvizsgát tettem.
A középiskolai tanulmányaimat közgazdasági szakközépiskolában végeztem, innen ered a gazdasági tárgyak iránti érdeklődésem. Emelt szintű érettségit tettem mind németből, mind pedig történelemből, mindkét tantárgyat kiváló eredménnyel sikerült zárnom.
A főiskolás éveim során sikerült tanítási tapasztalatra is szert tennem, ugyanis vagy egy húgom, aki most középiskolás és neki is sokszor kellett már segítenem egy-egy dolgozat előtt, valamint az ismerőseim is megkértek, hogy segítsek nekik.
A szabadidőmet általában a barátaimmal valamint a kedvenc sportjaimmal szoktam tölteni: úszás, futás, tenisz, step aerobic.
Diáktanítónak azért jelentkeztem, hogy a meglévő tudásommal segíthessek az általam tanítandó tantárgyakban segítségre szoruló diákoknak!

Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

 

 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház