|
Életkor: 18 Iskola: BGF – KVIF TanÃtandó tantárgyak:   Â
matematika    8 - 16 éves kor
Bemutatkozás:
K. Petra vagyok. ElsÅ‘ éves hallgató a Budapesti Gazdasági FÅ‘iskolán. Matematikában szeretnék segÃteni a fiatalabb korosztálynak. Úgy látom, hogy a legtöbb diák nem nagyon szereti a matekot, és ez fÅ‘leg azért van, mert nem értik, nem foglakoznak vele eleget. Véleményem szerint ez egy nagyon fontos tantárgy, és nem csak azoknak, akik ilyen pályán akarnak továbbtanulni Kiskorom óta ez volt a kedvenc tantárgyam. Mindig is szerettem, hogy itt nem kell oldalak bemagolni, csak gyakorolni. Már általános iskolában matek szakkörre jártam, matekversenyeken vettem részt. Hatodikos koromban megnyertem egy rangos megyei versenyt. Amikor átkerültem egy hatosztályos gimnáziumba matek tagozatos lettem. Továbbra is jártam szakkörre, versenyekre. Utolsó 2 évben fakultációnak választottam és emelt szinten tanultam ezt a tárgyat Végül középszinten érettségiztem, ami nagyon jól sikerült: 99%-os lett. Ennek a tantárgynak a szeretete ösztönzött többek között arra, hogy a gazdasági pályán induljak el. Már a gimnáziumban is, mindig szÃvesen magyaráztam el az anyagot osztálytársaimnak és alsóbb éveseknek egyaránt. Sokszor segÃtettem egy-egy dolgozatra felkészülni, aminek végül meg lett az eredménye. SzÃvesen segÃtenék diákoknak, akinek meggyűlt a bajuk ezzel a tantárggyal. Hiszem, hogy bárki képes jónak lenni ebbÅ‘l a tárgyból, csak meg kell érteni, idÅ‘t kell rá szánni, és sokat kell gyakorolni. Én ebben tudnék segÃteni.
Vissza a DiáktanÃtóinkhoz
Vissza a Főoldalra
Â
|