Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
K. Veronika PDF Nyomtatás E-mail

 

Életkor: 20
Iskola: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Biomérnök szak
Tanítandó tantárgyak:

kémia     6 – 18 éves kor
matematika     6 – 16 éves kor
biológia    6 – 18 éves kor

Bemutatkozás:

K. Veronika vagyok, jelenleg 20 éves harmadéves egyetemi hallgató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Biomérnök szakon.
2007-ben érettségiztem, az Eötvös József Gimnázium diákjaként, ahol a hatosztályos évfolyamba jártam.

Kémiából emelt szintű érettségit tettem, előtte 2 évig fakultációra jártam és részt vettem az iskolai kémiaversenyeken. Az egyetemen a kémiatanításon van a legnagyobb hangsúly, volt általános kémia, kémiai számítások, szerves és szervetlen kémia, analitika tantárgyam (az utóbbi háromhoz tartozott laborkurzus). Tanítottam már egy kilencedikes diákot egy évig és rendszeresen fordul hozzám segítségért az öcsém.

Biológiából is emelt szintű érettségim van és szintén jártam fakultációra. Az egyetemen sejtbiológiát, mikrobiológiát, biokémiát tanultam (az utóbbi kettőhöz laborkurzus is tartozott).

Matematikából csak középszintű érettségim van, de az 98%-os.  Az egyetemen analízist, differenciálszámítást és statisztikát tanultam.

Szeretek magyarázni és sokszor segítek az évfolyamtársaimnak, de ugyanúgy a nagymamámnak is szívesen elmagyarázom, hogy melyik gyógyszer hogyan hat.

Hobbim a tánc (társas és latin táncok), varrás, futás, biciklizés, olvasás.

 

Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház