|
Életkor: 18 Iskola: BME-GTK TanÃtandó tantárgyak:    Â
Olasz    középfokú nyelvvizsga felkészÃtés Matematika    6 - 18 éves kor Ének    6 - 14 éves kor
Bemutatkozás:
K. Zsuzsanna vagyok, 18 éves, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaságtudományi karán (BME-GTK) Műszaki Menedzser szakos hallgató 2009 szeptembere óta, emellett pedig egy moziban dolgozom. A jövÅ‘ben tervezem, hogy az Egyetem egy mérnöki karára is beiratkozom, ezért májusban fogok érettségizni fizikából. Matematikából emelt szintű érettségivel rendelkezem, Ãgy az általános iskolától egészen a gimnázium végéig (a középszintű érettségi követelményrendszere szerint) vállalom diákok tanÃtását. Matekból több versenyen is részt vettem középiskolás éveim alatt. A Gimnáziumban tanultam olaszul, 2 éve szerezem meg a középfokú nyelvvizsgámat, rajongom Itáliáért és az olasz nyelvért is. Középiskolás kezdÅ‘, vagy akár középszintű érettségire készülÅ‘ olasztanulóknak segÃtenék a tananyag megértésében, a nyelv gyakorlásában. ÉnekbÅ‘l olyan diákok tanÃtását tudnám vállalni, akiknek problémát okoznak a zeneelméleti feladatok (kottázás, kottaolvasás, hangsorok…), mert 9 évig folyamatosan játszottam hangszeren és jártam szolfézsra, illetve zeneirodalomra. Szeretném, ha mások is megszeretnék a zenét és nem az iskolában tanultak miatt menne el tÅ‘le a kedvük. SzabadidÅ‘met igyekszem hasznosan ám kikapcsolóan tölteni, szeretem az elgondolkodtató filmeket, szÃvesen megyek koncertekre, vagy szÃnházba, szeretek új helyeket felfedezni, ékszereket készÃteni, szeretem az állatokat és nagyon széles az érdeklÅ‘dési köröm, nyitott vagyok a körülöttem lévÅ‘ világra. Eddig még csak ismerÅ‘söknek segÃtettem a tanulásban, érettségire készülésben, szerencsére közös sikereket értünk el ezáltal.
Â
Vissza a DiáktanÃtóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|