|
Â
Életkor: 20 Iskola: Eötvös Loránd Tudományegyetem TanÃtandó tantárgyak:
matematika    14 – 18 éves kor informatika    14 – 18 éves kor
Bemutatkozás:
20 éves egyetemi hallgató vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanulok matematikát. Célom, hogy az egyetem elvégzése után egy középiskolában matematika tanárként helyezkedjem el. Középiskolai tanulmányaim alatt a matematikát tanultam a legszÃvesebben. A tárgy iránt már régebb óta érdeklÅ‘dtem, de az elmúlt években tudatosodott bennem, hogy ez az, amivel szeretnék majd a jövÅ‘ben foglalkozni. Az elmúlt években több diáktársamnak segÃtettem az anyagok elsajátÃtásában. Ennek eredményeképpen többen is sikeres érettségit tettek. A tapasztalataim azt mutatják, hogy akiknek korrepetálást tartottam, azokkal valamennyire sikerült megszerettetnem a tárgyat. Ennek oka valószÃnűleg az, hogy - figyelembe véve a diákok igényeit – egyszerűen, közérthetÅ‘en, a gyakorlatra koncentrálva magyaráztam. Észrevételeim szerint a rendszeres magánórák segÃtenek a megszerzett tudás szinten tartásában, és eredményesebb ez a módszer, mint a dolgozatok elÅ‘tti, több órás, tömbösÃtett felkészülés. Fontos, hogy ne csak a feladatokat tudja rutinszerűen megoldani, hanem az azok mögötti elméleti anyagot is megértse, ezáltal képes lesz a hasonló feladatok megoldására és elsajátÃtásában. Emelt szintű matematika érettségi vizsgát tettem, melynek sikerességéhez nagyban hozzájárultak tanáraim és az általuk tartott fakultációk, magánórák. Több versenyen eredményesen szerepeltem. Kiemelném az OKTV-t (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny), valamint a Matematika határok nélkül elnevezésű nemzetközi matematika versenyt. A matematika mellett informatikával is részletesebben foglalkoztam. Középiskolai tanulmányaim során ECDL (European Computer Driving Licence) bizonyÃtványt szereztem és sikeres középszintű érettségit tettem. E tárgyból is fakultációkon, szakkörökön, valamint magánórákon vettem részt. KülönbözÅ‘ versenyeken eredményesen szerepeltem mind egyénileg, mind csapat tagjaként.
Â
Vissza a DiáktanÃtóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|