|
Életkor: 20 Iskola: ELTE Tanítandó tantárgyak:
történelem 14-18 éves kor magyar nyelvtan 14-18 éves kor irodalom 14-18 éves kor informatika 14-18 éves kor
Bemutatkozás:
M. Gábor vagyok, 20 éves egyetemista. Jelenleg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikai karán tanulok, de sajnos mégsem olyan jó ez a szak, mint gondoltam, ebből kifolyólag, épp „nagy” átjelentkezésben vagyok, gazdálkodás-menedzsment szakra. Az utóbbi két évben, a párom révén, aki angol tanár, elég közeli kapcsolatba kerültem a tanítás módszertanával, az órákra való készülésekkel, a követelmény-rendszer kialakításával.
Magamról még talán annyit megjegyeznék, hogy az életem szerves része a sport, mivel teremröplabdázó vagyok a magyar NB1-ben.
Úgy érzem, hogy leginkább ezt a három tárgyat tudnám oktatni, az érettségi felkészítést is beleértve. A középiskola alatt, illetve még most is, inkább a humán oldalam az erősebb, emiatt történelem és magyar fakultációkra jártam, és jelesre érettségiztem természetesen. Emellett az irodalommal, történelemmel való foglalkozást, akár hobbiként is megemlíteném. Az informatikai oldalamról annyit szeretnék elmondani, hogy már középiskolába is informatika szakra jártam, ezután pedig, elvégeztem egy Rendszer Informatikus (hálózat- telepítő és üzemeltető) OKJ-s képzést.
Amit még fontosnak tartok, hogy magammal szemben mindig is magas elvárásokat állítottam, és ez összefügg azzal is, hogy nagyon igényes vagyok a munkámra.
Remélem, hogy felkeltettem az érdeklődését.
Vissza a Diáktanítóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|