|
Életkor: 20 Iskola: ELTE-TTK Tanítandó tantárgyak:
földrajz 6-16 éves kor
Bemutatkozás:
N. Dávidnak hívnak, 20 éves vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának geográfus szakán harmadéves hallgató. A második kerületi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnáziumban érettségiztem 2008-ban. Az egyetemen a középiskolában megszerzett ismereteimet mind természetföldrajzi, mind társadalomföldrajzi tantárgyaknál kamatoztatni tudom. Személy szerint azt vallom, hogy a földrajztanulásban rendkívül fontos a folyamatok elképzelése, megértése, nem pedig azok „bemagolása”. Ez a felfogásom eddig mindig visszaigazolt, hiszen eddig minden félévben jó körüli átlagot tudtam elérni. Kedvenc szakterületeim a meteorológia, a környezetvédelem, a demográfia és a közgazdaságtan. Tanítási „rutinom” már van, segítettem többek között már földrajz érettségire való felkészítésben, vizsgák előtti kikérdezésben. Egész évben vállalok tanítást. Kedvenc elfoglaltságom a fotózás, zenehallgatás és a repülés.
Vissza a Diáktanítóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|