|
Életkor: 20 Iskola: BCE-GTK Tanítandó tantárgyak:
matematika német
Bemutatkozás:
Nevem S. Alma, a Budapesti Corvinus Egyetem másodéves kereskedelem és marketing szakos hallgatója vagyok.
2008-ban érettségiztem Kecskeméten, német nyelvből előrehozottan az őszi vizsgaidőszakban, matematikából pedig emelt szinten tavasszal. A két tantárggyal azóta is napi szinten foglalkozom. Az egyetemen részt veszek a Német Nyelvű Gazdálkodástudományi Központ képzésén, melynek keretében több tantárgyat német nyelven tanulunk. Az órákon német diákokkal együtt veszünk részt, prezentációkat tartunk, illetve a számonkérés is német nyelven történik. Fontos számomra a nyelvi fejlődés, ezért tavasszal letettem a szakmai nyelvvizsgát (középfokú „C”), illetve ősszel részt vettem egy tanulmányi kiránduláson is Németországban. A matematika tárggyal szintén rendszeresen foglalkozom, hiszen ez elengedhetetlen a közgazdaságtan területén.
Már a gimnáziumban is szívesen segítettem a tanulásban, a dolgozatokra való felkészülésben a diáktársaimnak. A kollégiumi tanulóórákon sok hasznos tapasztalatra tettem szert, illetve pedagógus édesanyámtól sok jó tanácsot kaptam. Az egyetemi vizsgaidőszakok szintén jó alkalmat nyújtottak arra, hogy segítsek a társaimnak. A közös tanulás során kellemes élményekkel gazdagodtam és tovább bővíthettem gyakorlati ismereteimet a tanítás területén.
Vissza a Diáktanítóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|