|
Életkor: 21 Iskola: ELTE Természettudományi Kar TanÃtandó tantárgyak:   Â
biológia    6 - 18 éves kor fizika    6 - 18 éves kor
Bemutatkozás:
S. Kata vagyok, 21 éves, jelenleg biológia-fizika tanár szakos az ELTE-n. Volt már magántanÃtványom, akit fizikából korrepetáltam, régóta járok táborba ifiként, ahol gyerekekkel foglalkozom, és biológiát is tanÃtok nekik. Ezeknek az óráknak az a célja, hogy felkeltsem a gyerekek érdeklÅ‘dését a biológia és a természet iránt, és célja az is, hogy ne azért foglalkozzanak vele, mert a tanár mondja, hanem azért mert érdekli Å‘ket. Ahogy ott tanÃtom Å‘ket, azzal azt is szeretném elérni, hogy ne egy betanult szöveget adjanak vissza, hanem hogy legyenek ötleteik, és tudjanak önállóan gondolkodni, és persze nem utolsó sorban az, hogy-az iskolától eltérÅ‘en -élvezzék a tanulást, és jól érezzék magukat. Ezt egy táborban nyilván könnyebb megvalósÃtani, de a késÅ‘bbiekben, hasonló elvek szerint szeretnék tanÃtani. Bárkivel szÃvesen és szeretettel foglalkozom, aki tanulni szeretne, és segÃtségre van szüksége, korosztálytól függetlenül. SzabadidÅ‘mben fÅ‘leg gitározom és focizom.
Vissza a DiáktanÃtóinkhoz
Vissza a Főoldalra
Â
|