|
Â
Â
DiáktanÃtók - Rövid bemutatkozó:
Â
A DiáktanÃtók szervezet 2004 óta foglalkozik gyermekoktatással. A DiáktanÃtók olyan felelÅ‘sségteljes fiatalok, akik még végzik egyetemi vagy fÅ‘iskolás tanulmányaikat, és emellett DiáktanÃtóként dolgoznak. A hallgatói korosztály alkalmazásának két oka, hogy egyrészt korban közel vannak a tanÃtott nebulókhoz, Ãgy jóval könnyebben értenek szót egymással, a gyermek nem fél kérdezni, ha nem ért valamit, másrészt a diákok rugalmasan tudnak alkalmazkodni a szülÅ‘k elvárásaihoz, valamint az egyedi feladatokhoz. Jelenleg a vállalkozás több, mint 500 DiáktanÃtót foglalkoztat.
A társaság egyéni igények felmérésével és ezek kihangsúlyozásával nyújt segÃtsége elfoglalt szülÅ‘k részére gyermekeik tanÃtásával, legyen ennek célja akár a gyermek magasabb szintű képzése, a házi feladatok kikérdezése, vagy a gyermekük kevésbé erÅ‘s oldalának fejlesztése, vagy idegen nyelv oktatása.
A DiáktanÃtók a klasszikus korrepetálás és házi feladat ellenÅ‘rzés mellett nyelvoktatással és vizsgafelkészÃtéssel is foglalkoznak. A felkészÃtések sorában a pótvizsga, érettségi, középfokú- és felsÅ‘oktatási felvételik tartoznak, mÃg idegen nyelvek esetében a kifejezetten népszerű nyelveken kÃvül is bÅ‘ a tanÃtott repertoár, mindez a kezdÅ‘ szinttÅ‘l a felsÅ‘fokú nyelvvizsga felkészÃtésig értendÅ‘. Az oktatás mellett a DiáktanÃtó.hu nyári profilja gyermektáborok szervezése a SzelÃdi-tónál.
 |